Gyakran ismételt kérdések
Mit jelent az „LL.M.” megjelölés az ügyvéd neve mellett?
Az LL.M. rövidítés az egységes osztatlan jogászképzésre épülő posztgraduális szakirányú továbbképzés. Ezen szakképzést elvégzettek mesterfokozatot szereznek és jogosultak az LL.M. cím használatára. Az LL.M. rövidítés a „Legum Magister” vagy „Master of Laws” szavakból ered és ahogy az összes latin rövidítésben, az első betű duplázásával jelölik, hogy többesszámban van a rövidített szó. A cím viselése azt jelenti, hogy az ügyvéd valamely szakterületen mesterfokozatot szerzett.
Mikor forduljak ügyvédhez?
Egy vitás jogi ügy kialakulása esetén érdemes a lehető legkorábban szakértő ügyvéd segítségét kérni tekintettel arra, hogy nagyban elő tudja segíteni az eredményességet, ha kellő megfontoltsággal és szakmai támogatással kezdünk el megoldást találni a felmerült jogi problémára. A mai világban a jogszabályok dömpingjének korát éljük, ahol rendkívül gyakran változnak a normák, így azokhoz a szakterület legjobb ismerői, az ügyvédek tudnak a legkönnyeben alkalmazkodni és azok között eligazodni. Az ügyvéd a jogi szakma professzionális szakembere, az adott szakterület legjobb ismerője, aki a jogszabályok keretei között nyújt hatékony szakmai segítséget.
Miért szükséges a személyes konzultáció?
Annak érdekében, hogy az eljáró ügyvéd szakmailag megalapozott tanácsot tudjon adni ügyfelének, szükséges ismernie az adott ügy minden részletét, amely telefonon vagy e-mail útján kevésbé kivitelezhető. A személyes konzultáció alkalmával kerülhet sor az ügy releváns iratainak átadására, az ügy megismerésére, a tényállás közös megbeszélésére, az ügyfél igényeinek feltárására, a megoldási javaslatokra és a lehetséges kimenetelek értékelésére.
Milyen módon tudom rendezni az ügyvédi munkadíjat?
Ügyfeleink kényelme fontos számunkra, ezért ügyvédi irodánkban készpénzzel, banki átutalással vagy bankkártyával is lehetőséget biztosítunk a fizetésre.
Fizessen kényelmesen bankkártyával!
Milyen tényezőktől függ az ügyvédi munkadíj (ügyvédi megbízási díj)?
Az ügyvédi megbízási díj (munkadíj) szabad megállapodás tárgya, amely az ügy jellegére, összetettségére és az elvégzendő feladatok mennyiségére tekintettel kerül meghatározásra. Minden ügy egyedi, még a gyakrabban előforduló ügyeknek is megvan a sajátossága és minden ügy egyforma körültekintést és alapos munkavégzést igényel.
Többféle díjképzési módszer létezik, amelyek alapján az ügyvédi díjazás lehet egyösszegben meghatározott, azaz fix díjas, óradíj alapú, százalékos, sikerdíjas illetve ezek ötvözete. Az ügyvédi munkadíjak megítélésekor nem szabad megfeledkezni arról, hogy mire valakiből ügyvéd lesz, a középiskolai tanulmányok elvégzését követően legalább további 8 év tanulás áll mögötte, nem beszélve arról, aki még tovább bővítette tudását egy 2 éves szakjogász vagy más posztgraduális képzés, továbbá a nyelvismeretek elsajátítása során. Figyelemmel a folyamatosan változó jogszabályi környezetre, az ügyvédnek mindezek után is folytatnia kell az élethosszig tartó a tanulást a folyamatos szakmai továbbképzésekkel az ügyfelek biztonsága és a megfelelő felkészültség érdekében.
Mit jelent az ügyvédi ellenjegyzés?
Az ügyvédi ellenjegyzés az ügyvédi tevékenység egyik kiemelkedő jogosítványa. Az ügyvédi tevékenységről szóló törvény alapján az ügyvéd az ellenjegyzéssel tanúsítja, hogy az okirat a jogszabályoknak megfelel, a felek nyilatkoztak arról, hogy az okiratban foglaltak megfelelnek az akaratuknak, az okiratban megjelölt felek, illetve az eljáró képviselőik azonosítását elvégezte és az okiratot a felek előtte írták alá vagy az okiraton szereplő aláírást előtte sajátjukként ismerték el. Az ügyvéd az ellenjegyzéssel egy teljes bizonyító erejű magánokiratot hoz létre, az ellenjegyzés az okiratok fokozott hitelességét szolgálja. Bizonyos ügykörök esetében jogszabály alapján kötelező az ügyvédi ellenjegyzés, ilyenek az ingatlanügyek és a cégügyek.
Mi a különbség az egyéni ügyvéd és az ügyvédi iroda között?
Alapvetően nincs különbség az egyéni ügyvéd és az ügyvédi iroda között abból a szempontból, hogy mindkét formában lehet végezni ügyvédi tevékenységet. Léteznek egyéni ügyvédek, akiknek nagyobb létszámú irodája van több munkatárssal, ügyvédjelöltekkel és akár alkalmazott ügyvédekkel, ugyanakkor ügyvédi irodai formában is működnek egyszemélyes ügyvédi irodák, mint ahogy egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság is létezik. A nagyobb munkatársi létszám mindkét forma esetében jellemzően azt eredményezi, hogy szélesebb körű szakmai tudás és szakmai tapasztalat összpontosul egy helyen és ezáltal több szakterületen is nyújtanak megfelelő szakmai színvonalú ügyvédi szolgáltatást. A magyar nyelv érdekessége, hogy ügyvédi irodának nevezzük az egyéni ügyvéd munkavégzési helyéül szolgáló irodát is, így tehát az egyén ügyvéd is ügyvédi irodában dolgozik. Összességében megállapítható, hogy kiemelkedő szakmai tapasztalattal rendelkező ügyvéd dolgozhat tehát egyéni ügyvédként, illetve kisebb vagy akár nagyobb ügyvédi irodánál.
Mi a különbség az ügyvéd és az ügyvédjelölt, valamint a gyakornok között?
Az ügyvédjelölt (más néven „ügyvédbojtár”) az ügyvédhez hasonlóan jogász végzettséggel, tehát jogi diplomával rendelkezik, viszont jogi szakvizsgával még nem. Ez azt jelenti, hogy önálló jogi munka végzésére, vagyis például jogi képviselet ellátására még nem jogosult. A jogi szakvizsga letételéhez 3 év joggyakorlat szükséges, amelyet az ügyvédjelölt többek között ügyvéd mellett tud megszerezni és csak ezt követően engedélyezett számukra a jogi szakvizsga időszak megkezdése és az egyes részvizsgák letétele az Igazságügyi Minisztérium szervezésében. Az ügyvédjelölt a vizsgák sikeres letételét követően már ügyvédként is tevékenykedhetnek tovább. Az ügyvédjelölt az egyéni ügyvéd vagy ügyvédi iroda alkalmazásában áll, munkáját az ügyvéd irányítása alatt és szakmai jóváhagyása mellett, továbbá képviseletében eljárva látja el. Az ügyvédjelölt bizonyos korlátok között részt vehet bírósági tárgyaláson és hatóságok előtt is eljárhat a munkáltató ügyvéd helyetteseként.
A gyakornokok általában még a jogi egyetemi tanulmányaikat folytatják és nem rendelkeznek jogász végzettséggel, azonban a szakmai tapasztalat megszerzése céljából már a tanulmányok mellett megkezdték munkájukat, amellyel hasznos gyakorlatra tehetnek szert. A gyakornokok a jogi diploma megszerzését követően dolgozhatnak tovább ügyvédjelöltként. Gyakornokként dolgozhat az is, aki már rendelkezik jogi végzettséggel, azonban még nem kezdte meg ügyvédjelölti tevékenységét.
Mi a különbség az ügyvéd és az alkalmazott ügyvéd között?
Az alkalmazott ügyvéd rendelkezik jogász végzettséggel és jogi szakvizsgával is, a területi ügyvédi kamara tagja, azonban a tevékenységét nem önállóan végzi, hanem egy egyéni ügyvéd vagy egy ügyvédi iroda munkavállalójaként. Az alkalmazott ügyvéd az ügyvédi tevékenységet önállóan nem láthatja el, kizárólag az ügyvéd felelősségi körén belül és utasításai alapján működhet közre az ügyvéd vagy az ügyvédi iroda munkájában. Az alkalmazott ügyvéd részt vehet bírósági tárgyaláson és hatóságok előtt is eljárhat a munkáltató ügyvéd helyetteseként. Az alkalmazott ügyvéd ellenjegyzési joggal nem rendelkezik, azonban jogosult helyettesként eljárni akár egy szerződés megkötése során, amikor is elvégzi a személyazonosság megállapítását és tanúsítja a felek aláírásának hitelességét.
Már van ügyvédem, együtt tud működni két ügyvédi iroda?
Cégek, de akár magánszemélyek között is előfordul, hogy több, egymással együttműködő ügyvéddel vagy ügyvédi irodával dolgoznak együtt, különösen hasznos és eredményes lehet ez az együttműködés, ha indokolt egy olyan szakértő igénybe vétele, aki az adott szakterületet mélyrehatóan ismeri, kellően szerteágazó kapcsolatrendszerrel rendelkezik, illetve eredményei kimagaslóak.
Mi alapján válasszak ügyvédet?
Az ügyvéd és az ügyfél között a legfontosabb a kölcsönös bizalom. Természetesen kiválasztási szempontként szükséges figyelembe venni az ügyvéd, ügyvédi iroda, vagy a munkatársaik szakmai jártasságát, szakterületét és tapasztalatait is. Fontos, hogy hatékony kommunikáció működjön az ügyvéd és az ügyfél között, továbbá meg kell lennie az összhangnak a megbízó elvárásai, valamint az ügy reális kimenetelének lehetőségei között. Érdemes a szakmai képzettség és tapasztalat mellett a jó kommunikációs készséggel, helyzetfelismerő képességgel és meggyőző erővel rendelkező, határozott fellépésű ügyvédet választani.
Hogyan keressek ügyvédet?
Manapság a legtöbben az internet segítségével tájékozódnak, de sokan kérnek ajánlást a családjuktól, baráti körükből vagy ismerőseiktől. Az ügyvédek közvetítőt nem vehetnek igénybe, így óvakodjunk az ügyvédi szolgáltatást kínáló cégektől vagy más személyektől, sőt legyen gyanús, ha valaki „mindenáron” ajánlani akar Önnek egy ügyvédet vagy nem tájékoztatja a szabad ügyvédválasztás jogáról. Ügyvédi tevékenységet cégek vagy ügyvédként be nem jegyzett jogászok sem végezhetnek, ez bűncselekménynek minősül.
Azt javasoljuk, hogy az adott ügyben szakmai tapasztalattal rendelkező ügyvédet érdemes választani és nem árt ellenőrizni a Magyar Ügyvédi Kamara hivatalos ügyvédkereső oldalán, hogy aktív bejegyzett kamarai tag ügyvédként van-e nyilvántartásba véve az a személy, akire a választásunk esett.
Nagyobb ügyvédi irodák esetében a tudás összeadódik, több szem többet lát, a tapasztalatcsere előnyt jelenthet egyes ügyekben, de az egyszemélyes ügyvédi praxisok is tudnak magas színvonalat biztosítani. A legfontosabb, hogy legyen meg a kölcsönös bizalom az ügyvéd és az ügyfél között, hiszen ez az alapja minden sikeres együttműködésnek.
Bármilyen megbízást elvállalhat az ügyvéd?
Bizonyos korlátok között igen. Az ügyvédi tevékenység folytatására adott megbízás főszabály szerint szabad megállapodás tárgya. Néhány fontosabb eset az alábbiakban olvasható:
Léteznek olyan ügyek, amelyeket az ügyvéd azért nem vállalhat, mert korábban olyan helyen dolgozott, amely a törvényben meghatározott ideig kizárja, hogy az adott ügyet elvállalja vagy az adott hatóság, bíróság előtt eljárjon. Példaként említhető, ha az ügyvéd korábban bíróként, ügyészként vagy rendőrként dolgozott, vagy ha egy ügyfél olyan céggel szemben kéri az ügyvédet eljárni, amely korábban az ügyvéd munkáltatója volt.
Ha az ügyfélnek már van más ügyvédje, az új ügyvéd a megbízást csak akkor vállalhatja, ha a korábbi megbízás megszűnését az ügyfél igazolta, vagy a korábbi megbízott, a másik ügyvéd az együttes megbízáshoz hozzájárult.
Ügyvédhez megyek, hogyan kell készülnöm?
Azt javasoljuk, hogy lehetőség szerint hozza el magával az ügyre vonatkozó összes iratát, még azokat is, melyekről azt gondolja, hogy nincs jelentőségük és szerinte nem fontosak, mivel mindennek lehet jelentősége az ügy szempontjából.
Az ügyvédi konzultáción elsősorban az ügyvéd irányítja a beszélgetést, de fontos szerepe van az ügyfél együttműködésének is. Részben hasonló a helyzet ahhoz, amikor szakorvosi rendelésre megyünk el, ahol az orvos megpróbálja felmérni a kliens állapotát. Fontos, hogy az ügyfél jól érthetően össze tudja foglalni az ügy előzményeit, a tényeket, eseményeket.
Az ügyvéd köteles a megbízóját beazonosítani, így kérjük, hogy az első találkozás alkalmával hozzon magával személyi igazolványt, lakcímkártyát, adókártyát vagy céges megbízás esetén céges iratokat.
Van lehetőség on-line jogi tanácsadásra?
Ügyvédi irodánkban dolgozó ügyvédek internetes konzultáció keretében is vállalnak jogi tanácsadást ügyfeleink részére. Az on-line tanácsadás az ingyenes Skype nevű programon keresztül működik, amelyet egyszerűen le lehet tölteni számítógépre vagy mobiltelefonra egyaránt.
Az on-line jogi tanácsadás előtt díjbekérőt küldünk, amelynek kiegyenlítését követően biztosítunk időpontot a konzultációra. Kérjük, hogy szíveskedjenek ellenőrizni a Skype alkalmazás, a mikrofon és a kamera működőképességét a hatékony ügyvitel érdekében.
Van lehetőség távellenjegyzésre és személyes megjelenés nélküli szerződéskötésre?
Igen. Ügyvédi irodánk vállal on-line szerződéskötést is, amelynek során a szerződő felek azonosítása a Skype nevű programon keresztül történik. A videóhívást az ügyvédi kamarai szabályoknak megfelelően rögzítenünk kell és meg kell őriznünk a jogszabályokban foglalt határidőig. A távazonosítás és az aláírás sajátkezűségének a szerződő fél általi on-line elismerése után az ügyvéd jogosult ellenjegyzéssel ellátni az okiratot.
Megrendelés esetén teljes folyamatról rövid leírást küldünk, amelyből minden fontos tudnivaló megismerhető. A távazonosítás és távellenjegyzés az egyik legkedveltebb és legrugalmasabb szerződéskötési eljárás, hiszen a távollevő feleknek nem szükséges hosszú és költséges utazást vállalni a szerződéskötés érdekében, csak az aláírt okiratoknak kell posta vagy futárszolgálat útján mozognia a szerződő felek és a szerződésszerkesztő ügyvéd között.
Távellenjegyzés és távazonosítás a leggyakrabban adásvételi szerződés, ajándékozási szerződés, meghatalmazás készítése, cégalapítás, változásbejegyzési eljárás és más cégeljárások esetén fordulnak elő, de más okiratok és jogi eljárások során is hatékonyan alkalmazható.
Mi a gyorsított cégbejegyzési eljárás? Létezik egyszerűsített cégalapítás?
A törvény lehetőséget biztosít – bizonyos feltételek esetén – az egyszerűsített, gyorsított cégbejegyzési eljárásra is, melynek eredményeként a bejegyzési kérelem benyújtását követő 1 munkanap alatt sor kerülhet a cég bejegyzésére.
Az egyszerűsített cégeljárás egy olyan kivételes eljárás, amelyet olyan Kft., Bt. vagy Kkt. választhat, amely esetében a létesítő okirat szerződésminta alkalmazásával kerül elkészítésre. Amennyiben a cégbejegyzési kérelem és mellékletei megfelelnek a jogszabályokban foglaltaknak, a cégbíróság az érkezéstől számított 1 munkanap alatt a céget bejegyzi a cégnyilvántartásba vagy hiányosság esetben a cégbejegyzési kérelmet elutasítja.
Hiánypótlásnak tehát az egyszerűsített cégeljárásban nincs helye, azonban az elutasításhoz fűződő jogkövetkezmények nem alkalmazhatók, ha 8 napon belül ismételten kérik a cég bejegyzését, tehát van lehetőség az elutasítás orvoslására, azonban ebben az esetben a cégbejegyzés nem történik meg 1 munkanapon belül.
Mit csinál a bejelentővédelmi ügyvéd?
Az 50 fő foglalkoztatotti létszám feletti vállalkozásoknak és bizonyos feltételek mellett az 50 fő alattiaknak is belső visszaélés-bejelentési rendszert kell működtetniük.
A rendszer működtetését bejelentővédelmi ügyvéd megbízásával is lehet teljesíteni.
Az összeférhetetlenségi szabályok miatt olyan ügyvédet lehet csak megbízni ezzel a feladattal, aki 5 éven belül más jogviszonyban nem állt a vállalkozással.
A bejelentővédelmi ügyvéd a megbízás keretein belül fogadja a bejelentéseket, jogi tanácsadást nyújt a bejelentőnek, kapcsolatot tart a bejelentővel, tájékoztatást kérhet tőle, közreműködhet a bejelentés kivizsgálásában, ha a megbízó ezt igényli, tájékoztatja a bejelentőt a bejelentéssel kapcsolatos eseményekről.
Milyen ügyekben nyújt segítséget a Dr. Fekete Bálint Ügyvédi Iroda?
Dr. Fekete Bálint ügyvéd és csapata Győrben elsősorban gazdasági és cégjogi, ingatlanjogi és építési jogi, munkajogi, szerződéses, követeléskezelési, peres, adatvédelmi, valamint családi vagyontervezési és bizalmi vagyonkezelési ügyekben nyújt jogi tanácsadást és képviseletet. Ügyfeleink között magánszemélyek, vállalkozások, ingatlanfejlesztők és nagyobb gazdasági társaságok egyaránt megtalálhatók.
Hogyan válasszak ügyvédi irodát Győrben gazdasági és cégjogi ügyekhez?
Gazdasági ügyekben célszerű olyan ügyvédi irodát választani, amely nemcsak egy-egy szerződés elkészítésében, hanem a vállalkozás működésének egészében tud gondolkodni és érti a adott szerződés üzleti vonatkozásait is. A Dr. Fekete Legal ügyvédi iroda jogi csapata rendszeresen foglalkozik társasági joggal, céges jogi ügyekkel, gazdasági szerződésekkel, vállalati jogi tanácsadással, követelésekkel, munkajoggal és üzleti jogvitákkal, így a jogi kérdéseket a gazdasági összefüggésekkel együtt vizsgáljuk.
Milyen cégjogi ügyekben tud segíteni egy ügyvéd?
Cégjogi ügyvéd segítségére lehet szükség többek között cégalapításnál, társasági szerződés módosításánál, üzletrész-átruházásnál, üzletrész ajándékozásnál, tulajdonosi struktúra átalakításánál, holding létrehozásánál vagy leányvállalat alapításánál, tőkeemelésnél, átalakulásnál (cégforma váltásnál), szétválásnál, egyesülésnél vagy végelszámolásnál. Irodánk összetettebb tulajdonosi és vállalati struktúrák kialakításában is közreműködik.
Kihez fordulhatok komplex vállalati jogi problémával Győrben?
Komplex vállalati jogi kérdés esetén olyan ügyvédi iroda bevonása célszerű, amely a társasági jogot, a szerződéses struktúrákat, az üzleti, adózási és pénzügyi összefüggéseket, valamint az esetleges jogvitákat együtt tudja vizsgálni. A Dr. Fekete Bálint Ügyvédi Iroda vállalkozások számára folyamatos, állandó és eseti jogi tanácsadást egyaránt biztosít. Állandó partnereink számára kiszervezett jogi osztályként folyamatos rendelkezésre állással segítjük a mindennapi működésüket.
Mi az előnye annak, ha az ügyvéd gazdasági és pénzügyi szemlélettel is rendelkezik?
Egy vállalkozást érintő jogi döntésnek rendszerint gazdasági következménye is van. A jogi és közgazdasági szemlélet együttes alkalmazása segíthet abban, hogy egy szerződés, cégstruktúra, beruházás vagy jogvita értékelése során ne kizárólag a jogi megfelelőség, hanem a döntés üzleti és pénzügyi hatása is előtérbe kerüljön. Ügyvédi Irodánk vezetője Dr. Fekete Bálint jogász-közgazdász ügyvédként folyamatosan támogatja ügyfeleit gazdasági és jogi kérdésekben.
.
Tud az ügyédi iroda vállalkozások számára folyamatos jogi tanácsadást biztosítani?
Igen. Folyamatos jogi tanácsadás és rendelkezésre állás keretében az ügyvédi iroda a vállalkozás napi működésében felmerülő szerződéses, cégjogi, munkajogi, követeléskezelési, adatvédelmi és más gazdasági jogi kérdésekben is segítséget tud nyújtani. Partnereink jelentős része állandó megbízással veszi igénybe a jogi támogatást ügyvédi irodánktól, mintegy kiszervezett jogi osztálytól.
.
Milyen ügyvédet érdemes választani családi vagyontervezéshez?
Olyan szakember bevonása célszerű, aki az öröklési jog mellett társasági jogi, szerződéses, adózási és gazdasági összefüggéseket is képes áttekinteni. Nagyobb családi vagyon esetén ugyanis rendszerint nem egyetlen jogi dokumentum elkészítése, hanem egy hosszú távon működő vagyonkezelési és generációváltási struktúra kialakítása a cél. Ügyvédi irodánk, jogász-közgazdász és bizalmi vagyonkezelés specialista szakértőkkel segíti a legoptimálisabb struktúra kialakítását.
.
Kihez fordulhatok bizalmi vagyonkezelés létrehozásával kapcsolatban Győrben?
A Dr. Fekete Bálint Ügyvédi Iroda családi vagyontervezéssel és bizalmi vagyonkezelési struktúrák kialakításával is foglalkozik. A tanácsadás során a jogi struktúra mellett a családi, társasági, gazdasági és adózási szempontokat is szükséges összehangolni, ezért összetettebb konstrukciók esetén több szakterület szakértőinek együttműködésével állunk ügyfeleink rendelkezésére.
.
Mikor lehet érdemes bizalmi vagyonkezelésben gondolkodni?
Bizalmi vagyonkezelés különösen akkor merülhet fel, ha jelentősebb családi vagy vállalkozói vagyon hosszú távú egyben tartása, a generációváltás, a családtagok közötti vagyonátadás szabályozása vagy a vagyon kezelésének előre történő meghatározása a cél. A konstrukció megfelelőségét minden esetben az adott családi és vagyoni helyzet alapján kell megvizsgálni.
.
Segít az iroda nagyobb magánvagyon strukturálásában?
Igen. Jelentősebb ingatlan-, üzletrész- vagy más családi vagyon esetén a cél rendszerint nem egyetlen jogügylet lebonyolítása, hanem a vagyon hosszú távú tulajdonosi, öröklési és vagyonkezelési struktúrájának kialakítása. Ennek során több megoldás – például társasági struktúra, ajándékozás, végrendelet vagy bizalmi vagyonkezelés – összehasonlítása is indokolt lehet a vagyontervezés során.
.
Csak győri ügyfeleket képvisel a Dr. Fekete Legal Ügyvédi Iroda?
Nem. Bár az ügyvédi iroda Győrben működik, jogi tanácsadást és képviseletet nem kizárólag győri ügyfelek részére biztosít. Számos ügyben az egyeztetés és a dokumentum-előkészítés részben vagy teljes egészében elektronikus úton is megoldható. Állandó partnereink között megtalálhatók szombathelyi, mosonmagyaróvári, komáromi, székesfehérvári és budapesti ügyfelek is.
.
Hogyan lehet kapcsolatba lépni a Dr. Fekete Bálint Ügyvédi Irodával?
Az ügyvédi irodával a drfeketelegal.hu weboldalon található elérhetőségeken lehet kapcsolatba lépni. Az első egyeztetés során célszerű röviden ismertetni az ügy lényegét és megjelölni, hogy milyen jogi segítségre van szükség. A kapcsolati űrlapon keresztüli érdeklődés esetén javasoljuk, hogy röviden írja meg, hogy milyen ügyben kíván jogi segítséget kérni.
.
Kérdése esetén vegye fel velünk a kapcsolatot!